Elemek megjelenítése címkék szerint: Balázs Zoltán
AZ ÖLTÖNY
jazz-opera
A METTRIN és a Maladype közös előadása
Fordította: Megyeri Léna
Rendező: Balázs Zoltán
Can Themba Az Öltöny című klasszikusát Mothobi Mutloatse adaptációját felhasználva magyarországi ősbemutatóként állítja színpadra Balázs Zoltán. A 2026. június 26-án bemutatásra kerülő kortárs jazz-opera zeneszerzője Kovács Adrián. A jazz elemeit a klasszikus operai hagyományokkal ötvöző új zenei alkotás, amely a világirodalom egyik legismertebb dél-afrikai szerzőjének novellájából készült átdolgozáson és librettón alapszik, a METTRIN és a Maladype együttműködésében valósul meg a Louis Armstrong Nemzetközi Jazz Fesztivál nyitóelőadásaként. A június végi bánki premiert követően az összművészeti produkció Gyulán a Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválján és Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Pusz versenyprogramjában is látható lesz.
Balázs Zoltán rendező Peter Brook nyomdokain haladva - aki Themba remekművét először alkalmazta színpadra Európában -, fokozatosan kibomló, asszociatív előadást ígér, amely a humor és az abszurd erejével védi az irracionális univerzum rendjét. A szürreális elemekben is bővelkedő szerzemény aktualitását a családon belüli erőszak és a társadalmi megosztottság széleskörű megértése adja. A kivételes dramaturgiára épülő rendezői elképzelés a speciális módon megfogalmazódó tartalmi-formai egységek, a kreatív kombinációkban megnyilvánuló verbális, vokális, akusztikus és vizuális impulzusok által teremti meg a szereplők részletekben kiteljesedő összjátékára épülő jazz-opera egyedi világát. Kovács Adrián zeneszerző kompozíciója vegyítve az afro-jazz marabi, mbaganga és kwela ritmusait az európai és a magyar hangzásokkal, organikusan támasztja alá az író és a rendező által megálmodott diszharmonikus világot.
Az Öltöny története Johannesburg egyik városrészében, Sophiatownban játszódik, amelyet az apartheid rezsim az 1950-es években elpusztított. Az erőteljes és tragikus történet a szerelem, az árulás, a bosszú, a méltóság és az elnyomás témáit járja körül, felfedve egy olyan rendszer pszichológiai hatásait, amely tagjaitól megtagadja az emberiességet és a szabadságot. A változó állapotok és dinamikus képzetek színpadán életre kelő történet főhőse Philemon (Bányai Kelemen Barna), a kötelességtudó férj, aki rajtakapja feleségét egy fiatal férfival. A szembesítés és elválás helyett Matildát (Radnay Csilla) arra kényszeríti, hogy a szeretője (Fehér Ferenc) által hátrahagyott öltönyt tiszteletreméltó vendégként kezelje, így motorizálva a lelki bántalmazás különböző formáit. A téma és a játék finom rezdülésekre épülő összetettsége határozza meg a szöveg, a zene, a mozdulatok, a díszlet, a jelmez és a fénydramaturgia sajátos kapcsolatát, mai üzenetét.
A dél-afrikai irodalom gyöngyszeme, amelyet több nyelvre lefordítottak és különböző formákban feldolgoztak, többek között 1994-ben a legendás johannesburgi Market Theatre-ben Mothobi Mutloatse és Barney Simon adaptációjában, majd 2004-ben a párizsi Theatre des Bouffes du Nord-ban Peter Brook, Marie-Hélène Estienne és Franck Krawczyk francia fordításában. Az Öltöny 2026-ban megszólaló jazz-opera változata világpremier lesz.
Szereplők:
Matilda: Radnay Csilla
Philemon: Bányai Kelemen Barna
K.K./Öltöny: Fehér Ferenc
Zenekar:
Zongora: Szép András
Ütőhangszerek, dob: Kárpáti Benedek
Gitár: Dörnyei Szabolcs / Rodek Balázs
Szaxofon, fuvola: Rabóczki Balázs
Nagybőgő: Gyányi Tamás
Alkotók:
Rendező: Balázs Zoltán
Librettó: Balázs Zoltán
Dramaturg: Lukács Zsolt
Konzulens: Mothobi Mutloatse
Díszlettervező: Balázs Zoltán
Szcenikus: Katona-Koós János
Jelmeztervező: Sovány Daniella
Zeneszerző: Kovács Adrián
Zenei vezető: Szép András
Korrepetítor: Kovács Adrián, Szép András
Stílusmester: Farkas Gábor Gábriel
Mozgás: Balázs Zoltán
Nyelvi lektor: Megyeri Léna
Magyar fordítás: Megyeri Léna
Kreatív producer: Huszár Sylvia
Produkciós vezetők: Balázs Katalin, Hohnerné Tomek Szilvia
Producerek: Karacs Ferenc, Karacsné Zagyva Julianna
Bemutató:
2026. június 26. METTRIN Rendezvény- és Művészeti Központ, Bánk
Az előadás időtartama: 85 perc
Az előadás angol nyelven, magyar felirattal lesz látható.
Turné:
Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz, Budapest - 2026
Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválja, Gyula - 2026
Az Öltöny a DALRO (Pty) ügynökség engedélyével jön létre (www.dalro.co.za)
Együttműködő partnerek: Joburg City Theatres, Johannesburg, Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválja, Gyula, SzemlePlusz, Budapest
Támogatók: KIM, NKA, Swing Jazz Kultúráért Alapítvány, Tó Hotel Kft., UNI-INVEST Kft.
Embertelenek
A Bekim Fehmiu Városi Színház, a Qendra Multimedia, a Maladype Színház és a METTRIN Művészeti Központ közös előadása
Angol nyelvre fordította: Alexandra Channer
Magyar nyelvre fordította: Huszár Sylvia
Rendezte: Balázs Zoltán
A Nyugat-Balkánon előadásaival már több éve intenzíven jelen lévő Maladype Színház korábbi sikereire építve újabb koprodukcióra készül a pristinai Qendra Multimedia előadóművészeti produkciós céggel és a prizreni Bekim Fehmiu Városi Színházzal. Társulatunk felkérésére a nemzetközi hírű koszovói drámaíró, Jeton Neziraj és a koszovói költő, Shpëtim Selmani közösen alkották meg az „Embertelenek” címet viselő új művet. A kollázsszerű kortárs szöveget Balázs Zoltán állítja színpadra a tőle megszokott kivételes rendezői koncepcióban albán színészekkel és alkotótársakkal a Bekim Fehmiu Városi Színházban - új irányvonalak felfedezésére nyitva ezzel lehetőséget a közös alkotás során. A nemzetközi színházi kultúrában is meghatározó két színházi műhely, a Qendra Multimedia és a Maladype Színház szakmai tapasztalatait összehangolva készít globális problémákat érintő összművészeti előadást.
Az „Embertelenek” létrehozásának szükségszerűségét a mű témájának rendkívüli aktualitása adja: a háborúk és fegyveres konfliktusok embernyúzó körülményeinek feltárása, valamint az elszigeteltségből önmagukat kiküzdeni képtelen teremtmények egyéni és közös sorsa. Képes-e hatni a művészet - és ha igen, miként -, az emberi brutalitásra és könyörtelenségre? Milyen folyamatok serkentik világunk dehumanizálódását? Hogyan harcolhat civilizációnk a barbárság és a kulturálatlanság ellen? Miként győzedelmeskedhet a részvét az embertelenség felett? Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat a hamarosan megszülető alkotás, amely a Maladype rendhagyó dramaturgiáját követve az együttgondolkodásra, a nyelvi különbségeken átívelő kommunikációra, a megértésre és az emberi méltóságra fókuszál.
Játsszák:
Alban Krasniqi
Beslidhje Bytyçi
Valmira Hoti
Hajat Toçilla
Alkotók:
Rendező: Balázs Zoltán
Dramaturg: Balázs Zoltán
Díszlettervező: Petrit Bakalli
Jelmeztervező: Vesa Kraja
Zeneszerző/Zenei vezető: Memli Kelmendi
Mozgás: Balázs Zoltán
Hang: Flamur Krasniqi
Fény: Yann Perreagux
Produkciós menedzserek: Balázs Katalin, Burim Mustafa
Producerek: Huszár Sylvia, Aurela Kadriu
Az előadás időtartalma: 80 perc
Bemutató:
2025. szeptember 19., Bekim Fehmiu Városi Színház, Prizren, Koszovó
2026. május 16., METTRIN Művészeti Központ, Bánk
Turné:
2025. 10. 28 SZÍNHÁZI SHOWCASE, Prizren, Koszovó
Mikve
- rituális lélekfürdő -
Magyar változat: Eszenyi Enikő és Kovács Krisztina
Színpadra alkalmazta: Balázs Zoltán és Szokolai Brigitta
Rendezte: Balázs Zoltán
Az asszonyok mikvében való megmerítkezése a zsidó vallás törvényei szerint elsőrendű parancsolat. Rituális fürdő, amely nélkülözhetetlen a házasság tisztaságának és intimitásának megőrzése érdekében. A kóser víz nem csupán a piszkot, de a nő státusát is tisztára mossa. Hadar Galron izraeli drámaíró színműve nyolc csodás színésznő fájó élettitkokat rejtő játékában kiteljesedő testi-lelki megtisztulás egy férfiak által uralt világban.
Szereplők:
Shoshana: Szabó Gabi
Shira: Pikali Gerda
Hindi: Fehér Anna
Chedva: Szabó Emília
Tehila: Horváth Csenge
Miki: Kucskár Kamilla
Elisheva: Vianello Julia
Jochi: Molnár Zsuzsanna
Alkotók:
Rendező: Balázs Zoltán
Dramaturg: Szokolai Brigitta
Díszlettervező: Balázs Zoltán
Jelmeztervező: Németh Anikó
Zenei vezető: Kéménczy Antal
Súgó: Érsek Ádám
Ügyelő: Stefán Gábor
Rendezőasszisztens: Czipó Gabriella
Bemutató:
2025. április 25., Gaál Erzsébet Stúdió, József Attila Színház
Az előadás időtartama: 70 perc
Az előadásra a The Hanoch Levin Institute of Israeli Drama (képviseli Shimrit Ron) és a színház közötti együttműködési megállapodás keretében került sor.
A bábjátékos
- Samuel Finkelbaum tragikomikus élete -
A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen és a Maladype Színház közös produkciója a Holokauszt 80 emlékév tiszteletére
Fordította: Rideg Zsófia
Rendezte: Balázs Zoltán
A Romániában született, Franciaországban élt és alkotott szerző, Gilles Ségal, amikor elkészült A bábjátékos című drámájával, így kiáltott fel: „Valami könnyedet akartam írni”. Ehhez képest a műve minden lett, csak könnyed felüdülést hozó írás nem: az egész emberi nem tragédiáját egyszemélyben megtestesítő főhőse, a II. világháború után öt évvel a kettészakadt Berlinben élő birkenaui menekült, a világhírű bábjátékos Samuel Finkelbaum ugyanis – hiába próbálják többen is meggyőzni – nem hiszi el, hogy vége a háborúnak, és hogy már nem kell tovább bujkálnia. Így egy panzióba bezárva éli mindennapjait a koncentrációs táborban odaveszett felesége és soha meg nem született gyermeke bábjával, s készül élete nagy előadására, melynek címe: Samuel Finkelbaum tragikomikus élete.
A bábos főhős alternatív valóságát egyfelől tehát klasszikus színház a színházban megoldás keretezi, másfelől pedig egy olyan barátnak az érkezése, akinek Finkelbaum talán mégis képes elhinni: a háború véget ért. Vagy mégsem? Balázs Zoltán rendezéséből kiderül.
Szereplők:
Finkelbaum: Kiss Gergely Máté
Ruchele: Ruth Nache Lopez / Elise Paris Turco
Tulajdonosnő: Újhelyi Kinga
Popov/Spencer/Weissfeld/Doktor/Schwarzkopf: Mercs János
Alkotók:
Rendező: Balázs Zoltán
Dramaturg: Juraszek Zsuzsanna
Díszlettervező: Balázs Zoltán
Jelmeztervező: Németh Anikó
Zeneszerző/Zenei vezető: Kovács Adrián
Korrepetítor: Tóth Kinga
Mozgás: Balázs Zoltán
Rendezőasszisztens: Ozoroczki Erika
Kreatív producer: Huszár Sylvia
Produkciós vezető: Balázs Katalin
Bemutató:
2025. január 10. Csokonai Nemzeti Színház Debrecen, Kóti Árpád Terem
2025. január 27. Rumbach Zsinagóga, Budapest
Az előadás időtartama: 75 perc
Turné:
37. Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda - 2025
Országos Színházi Találkozó, Szolnok - 2025
FESTUM VARADINUM, Nagyvárad, Románia - 2025
Díjak:
Országos Színházi Találkozó (OSZT) - Legjobb női mellékszereplő - Újhelyi Kinga - 2025
Országos Színházi Találkozó (OSZT) - Legjobb jelmez - Németh Anikó - 2025
Debreceni Német Kulturális Fórum különdíja az előadás alkotóinak - 2025
Nívódíj Elise Paris Turco táncművésznek Ruchele szerepének megformálásáért - 2025
Támogatók: MAZSÖK, Magyarország Kormánya, MAZSIHISZ, KIM, Bethlen Gábor Alap, Hotel Roombach
Pénelopeia
Fordította: Géher István
Rendező: Balázs Zoltán
Pénelopeia Homérosz Odüsszeia című eposzának, a trójai háborúnak, valamint Ithaka királynéjának, Pénelopénak, az asszonyi hűség megtestesítőjének Margaret Atwood általi sajátos mítoszadaptációja: Pénelopé történetének modernkori visszhangja és tükröződése, drámai szerkezetbe átültetve. A 2005-ben írt nagysikerű regény (fordító: Géher István) sok szálon futó színpadi feldolgozása a Hádész fogságában őrlődő Pénelopé tragikus sorsának meghosszabbítása, a Szolgálólányok életét követelő kegyetlen gyilkosság miatt érzett fájdalom és bűntudat kivetülése.
Balázs Zoltán rendezése Odüsszeusz sokat tapasztalt, bátor és találékony feleségének személyes szemszögéből meséli újra az ismert ókori történetet, felerősítve a mítosz női aspektusait. A rendezői koncepció érzékenyen integrálja az előadás sokrétű szövetébe az Odüsszeusz és a fia, Télemakhosz által felakasztatott tizenkét szolgálólány titkokkal teli történetét és megöletésük erkölcsi vetületeit. A Magyarországon először színpadra álmodott történet főszereplője: Varga Gabriella. Unokanővérét, Helenét Orbán Nelli, Szolgálólányait Bajkó Edina kelti életre.
A Maladype Színház magyar-makedón-lengyel koprodukcióban megvalósult előadása egy olyan változatos színházi műfajokban kiteljesedő összművészeti produkció, amely a közönség számára a személyes és a közös felismerésekben is átélhető kaleidoszkóp-szerű játékélmény lehetőségét adja. A rendhagyó dramaturgiára épülő rendezői elképzelés a sajátos tartalmi-formai egységek, valamint a kivételes kombinációban megfogalmazódó verbális, akusztikus és vizuális ingerek által teremti meg a színésznők virtuóz jelenlétére épülő előadás egyedi rendszerét. Az összművészeti alkotás zenéjét Kovács Adrián zeneszerző jegyzi, akinek nevéhez olyan emblematikus előadások kapcsolódnak, mint a Liliomfi, Kinek az ég alatt már senkije sincsen, A diktátor, A Pendragon-legenda, A nagy Gatsby, a Veszedelmes viszonyok vagy a Szerelmek városa.
Szereplők:
Pénelopé: Varga Gabriella
Helené: Orbán Nelli
Szolgálólányok: Bajkó Edina
Alkotók:
Rendező: Balázs Zoltán
Dramaturg: Juraszek Zsuzsanna
Díszlettervező: Balázs Zoltán
Szcenikus: Katona-Koós János
Jelmeztervező: Németh Anikó
Zeneszerző/Zenei vezető: Kovács Adrián
Produkciós vezető: Balázs Katalin
Kreatív producer: Huszár Sylvia
Budapesti bemutató időpontja: 2024. május 31., A Harmadik Hely
Gyulai bemutató időpontja: 2024. Július 22., Gyulai Várszínház, Kamaraterem
Az előadás időtartama: 90 perc
Turné:
pontPÉCS Művészeti Fesztivál, Pécs - 2026
Kék Madár Fesztivál, Kalocsa - 2026
ISDT-IV.Női Drámaírók Nemzetközi Színházi Fesztiválja, Isztambul, Törökország-2026
ZIZ - Art and Social Area, Kolozsvár, Románia - 2024
Stúdió 2 Színház, Marosvásárhely, Románia - 2024
Csíki Játékszín, Csíkszereda, Románia - 2024
BEZ GRANIC Nemzetközi Színházi Fesztivál, Cieszyn, Lengyelország - 2024
STOBI Nemzetközi Színházi Fesztivál, Veles, Észak-Macedónia - 2024
Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál - 2024
Díjak:
Őze Lajos-díj Varga Gabriellának Pénelopé szerepének megformálásáért
Koprodukciós partnerek: A Harmadik Hely, Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál, „STOBI” Antik Drama International Festival (Veles, Észak-Macedónia), „BEZ GRANIC” Medzinarodowy Festiwal Teatralny (Czieszyn, Lengyelország)
Támogatók: KIM, Magyarország Nagykövetsége Szkopje, Liszt Intézet Varsó, Waclaw Felczak Alapítvány
Az igazság, mint a művészet, a szemlélő szemszögéből létezik
Valószínűleg sokan felkapták a fejüket a hírre: Budapesti Operettszínházban musicalt vitt színre Balázs Zoltán. Ráadásul nem is akármilyen darabot: a Nine, Mario Fratti, Arthur Kopit és Maury Yeston darabja Federico Fellini 8 és ½ című önvallomásos filmjéből készült. A rendezőt kérdeztük a darabbal és a műfajjal való találkozásáról, különleges munkamódszerének operettszínházi és musicalspecifikus alkalmazásáról, de olvasóink azt is megtudhatják, Guido Contini mennyire hasonlít egy igazi rendezőre.
– Egy bulváros mindjárt az elejére: mi a musical- és a Fellini-top3-ad?
– Rocky Horror Picture Show, Sunset Boulevard, Chicago. Amarcord, Satyricon, Zenekari próba.
– Mitől lesz a 8 és 1/2-ből Nine? Csak a zenétől?
– A zenének közvetítő és fikcionalizáló szerepe van, metaforikus síkra emeli a librettóba foglalt személyes vonatkozásokat. A kilences számnak valódi értéket azonban a szándékainkat helyesen értelmező mondatvégi írásjelek adnak. Az, hogy mit és hogyan szeretnénk elmondani magunkról; hogy gondolatainkat ponttal, felkiáltójellel, kérdőjellel vagy kettősponttal akarjuk-e nyomatékosítani. Az 1/2 azt jelenti, hogy fél, azaz valaminek a fele. A kérdés csak az, hogy miként értelmezzük a „félig üres” vagy a „félig tele” pohár esetét: optimista vagy pesszimista tudatosulási folyamat részeként tekintünk-e rá. Hosszan lehetne sorolni a Nine című musicalt meghatározó kilences szám történelmi, pszichológiai és kulturális kötelékeit, a germán, kelta vagy görög mitológiában betöltött szimbolikus szerepét. Beszélhetnénk a kilenc Múzsáról vagy Trója kilenc évig tartó ostromáról.
Arról, hogy a Bali szigetén vagy a Szibériában élő népek számára e szám a varázslás, a szuperlatívusz kifejezője, a keresztény kultúrában az isteni triász háromszorosaként pedig maga az abszolút tökély. Szót ejthetnénk még a konfuciánus hagyomány kilenc alapvető szertartásáról és a babonás hiedelmek végtelen számú kapcsolódási lehetőségeiről is. A konklúzió ugyanaz lenne: a kilenc nagy befolyással bíró szám, amely a születés, a megújulás, a tökéletességre való törekvés univerzális jelképe.
– A zene(iség) erősen jellemzi a prózai rendezéseidet is, de nem egy operát rendeztél, különös-különleges, besorolhatatlan műfajú zenés előadásokat szintén – plusz tanítottál zeneakadémistákat -, de a musicallel ez az első találkozásod. Milyen tapasztalatokat lehet adaptálni ezekből a Nine-ra, és mi az, ami eddig ismeretlen terepet, új kihívást jelentett? Egyáltalán: hogyan került el eddig a műfaj?
– Az Operettszínház korábbi vezetésével is folytattam már tárgyalásokat egy esetleges musical vagy operett rendezésről, de e közös szándék furcsamód csak most realizálódott. Azt hiszem sok múlott a vezetőség kurázsiján is. Köztudott, hogy vonzódom a nem szokványos tartalmi-formai feladványokat képviselő művekhez és a színpadra állításuk sem a klasszikus módon történik. Speciális darabválasztásaim és sajátos munkamódszerem szakmai megújulást ígér az adott színház társulata számára, de műsorpolitikai kockázatot is hordoz. Paradox módon a meghívásomat fontolgató igazgatók számára épp azon képességeim a megnyerőek, amelyek atipikus jellegük miatt ijesztőek is egyben: a szabálytalan, reformer típusú szemléletem, a koncepciózusan felépített alkotói stratégiám és a workshop-szerű színészvezetésem. Mindezek fényében érthető, hogy eddig elkerült a musical műfaja, hiszen itthon és külföldön erősen determinált játszási hagyományok, valamint a szerzők által markánsan felállított szabályok határozzák meg az alkotók mozgásterét.
Nem véletlen, hogy épp a Nine, Fellini 8 és ½ című önvallomásos filmjének musicallé alakított zenés története lett végül a befutó.
Maestro Fellini szinte minden filmje beleillik a „besorolhatatlan műfajú” kategóriába, újszerű, szélsőséges és személyes fogalmazásmódja a különböző művészeti ágakban alkotók számára egyaránt inspiráló. Arthur Kopit és Maury Yeston nagy sikerű szerzeménye is ezt a sokszínű, többféle kultúrából és műfajból merítkező kaleidoszkópszerű teremtőjátékot testesíti meg, amely a rendezőtől és alkotótársaitól megköveteli az egyedi látásmódot, a stílusbeli változatosságot. Az összművészet nyelvén megszólaló alkotást a perszonális impulzusokból kirajzolódó találkozási pontok és az önleleplező, szatirikus fogalmazásmód teszik még érvényesebbé, igazán emberivé számomra.
– Te nagyon elmélyülten, hosszan és egy-egy darabon folyamatosan dolgozol a saját társulatoddal, ami nem a megszokott hat-nyolc hetes próbaidőszakot tételezi fel. Amikor – nevezzük így – alkalmazott rendező vagy, ráadásul zenés előadásban és olyan helyzetben, amikor több szereposztással dolgozol, hogyan működsz? Mennyi lehetőség van a kísérletezésre? Miben kell magaddal kompromisszumot kötnöd?
– Mivel a saját társulatom mellett sokféle együttessel volt már alkalmam a világ számos pontján együtt dolgozni, az „alkalmazott rendező” feladatkörét hamar kitanultam. Ilyenkor az egyedüli változó tényező a próbafolyamatra szánt időkeret. A módszer, az eszközök és a lendület állandó, hisz elsősorban a személyiségem indukálja őket. Bármilyen műfajban alkottam is, alkalmazásukban sosem kellett kompromisszumot kötnöm. Igaz ez a Nine-ban részt vevő színészekkel történő közös munkára is.
Személyükben az együtt gondolkodásra, az elmélyülésre, a bonyolultabb összefüggések megértésére igényt tartó játszótársakat ismertem meg, akik a próbák során bátran és szabadon, előítéletek nélkül kölcsönözték gyermeki énjüket kreatív kalandozásainknak. Egy pillanatig sem nehezedett rám a hármas szereposztás révén jelentkező plusz teher. Inkább aktivizálta a különböző színésztípusok által életre keltendő szerepalakok variabilitását és a partnerek között megfogalmazódó kapcsolati impulzusok sokféleségének lehetőségeit. Nem volt más feladatom, mint megfelelő légkört és munkastratégiát biztosítani a fokozatosan feltáruló viszonyrendszerek megértéséhez.
– Guido Contini filmrendező problémái közül mivel tud azonosulni egy színházi rendező?
– Sajnos szinte mindennel. Az alkotás anatómiáját és az alkotó ember felelősségét is szemérmetlen nyersességgel vizsgáló mű főszereplőjének vívódásait nem nehéz átéreznem. Tudom, milyen, ha eluralkodnak rajtam bizonyos körülmények. Színházi rendezőként azonban arra a kérdésre kell választ találnom, hogy miként lehet mindezt a nézők számára is átélhetővé tenni. Hogyan lehet az ihletzavarral küzdő rendező szubjektív tudatvilágát a színház eszközeivel úgy megragadni, hogy a „szépséges zűrzavar” jegyében megszülető emlék és fantáziaképekből a tudat kaotikus kavargásán át a nézőt is visszavezethessük a „fehér lap”, a gyerekkor tisztaságának élményéhez. Miként lehetséges Guido Contini nőkhöz fűződő viszonyának sokféleségéről az álom és a valóság szűrőjén keresztül hitelesen beszélni. Mi módon kap értelmet az ő megkettőződött tudatában a „színház a színházban” impressziójára épülő, örvényszerű zuhanás, és hogyan tárul fel idegrendszerének bonyolult mechanizmusa.
– A kapcsolatai közül melyiket volt a legnehezebb megfejteni, és melyik a legegyértelműbb?
– A főszereplő nőkkel szembeni szorongásának eredetéről nem könnyű pontos diagnózist felállítani, ezért rendezőként inkább az ok-okozati összefüggések hátterének mélyebb megértését szeretném felkínálni a nézők számára. Az igazság, mint a művészet, a szemlélő szemszögéből létezik. Döntse el tehát a közönség, hogy Guido kapcsolatai között van-e „könnyű eset”...
– A Nine a mozikban nálunk is nagy siker volt, de azt megelőzően a magyar közönség a békéscsabai előadása révén már találkozhatott a musicallel. A Jókai Színház és az Operettszínházi bemutatók között Szomor György a dalszövegek fordítójaként és főszerepben is egyfajta hidat jelent. Mennyire veszed figyelembe az ilyen összekapcsolódást? Építesz-e erre?
– Bár a felkészülési folyamathoz szorosan hozzátartozik, hogy feltérképezem a mű keletkezésének körülményeit, megismerem a társadalmi és a kulturális előzményeit, a különböző adaptációk kritikai fogadtatását és megnézek egy-egy emblematikus előadást is, a saját koncepcióm kialakításában mindez mégsem befolyásol. A Nine előtörténetének magyarországi vonatkozásait kutatva, hamar eljutottam a musical 2005-ös békéscsabai feldolgozásához, és nagyon izgalmasnak tartom, hogy Szomor György ennyi év után újra eljátszhatja Guido Contini szerepét. Biztos vagyok benne, hogy az azóta megszerzett élettapasztalatok másféle hangsúlyokat kölcsönöznek majd a játékának, és az általa „újramagyarított” dalszövegekben is erőteljesen megmutatkoznak. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az előadásban szereplő művészek megérthessék az általuk képviselt szerepalakok személyes indíttatásait és valódi kommunikációt kezdeményezzenek egymással a színpadon.
– Az előadást a közönség még nem láthatta a járványhelyzet miatt, de a Látványtér kiállításon már megismerhettük a Nine díszlettervét. Hogyan jött ez a furcsa, lebegő tér, Szendrényi Éva alkotása?
– A szerzői és rendezői vízió egységességét az asszociatív történetben fokozatosan megelevenedő tudat-képek erősítik. Ebből kiindulva, az előadás díszlettervezőjével, Szendrényi Évával, szerettünk volna egy olyan természetes átváltozásokra lehetőséget adó áttetsző és légies teret megalkotni, ahol az allegorikus, szimbolikus és szürreális jelenetek könnyedén tudják váltani egymást. Contini fantáziájának személyes terében az események és az idő újrarendezését a mágikus teremtés koncepciójára bíztuk. A főszereplő külső-belső transzformációinak jelképes helyszínét, a gyógyfürdőt, ritmikus térkompozíció formájában fogalmaztuk organikus egésszé. Így, a futurisztikus és fantasy elemeket is magába ötvöző előadás olyan összefüggő és folyamatos történetmesélési lehetőséget biztosít az alkotók számára, amihez a nézőnek sincs szüksége térképre.
– Miben bízol, mikor kerülhet nézők elé a Nine?
– Nagyon remélem, hogy a koronavírus helyzet okozta kényszerleállások miatt, a közel egy éve tartó operettszínházi rendezésem nem tart ki a nyugdíjba vonulásomig és szeptember végén végre bemutathatjuk a Nine-t.
Papp Tímea, Papageno, 2021
Nagyvonalúságra lenne szükség
Balázs Zoltán rendező, színész saját társulatával, a Maladype Színházzal és a Budapesti Operettszínház művészeivel is próbál. Állandó útkeresésről, maximalista igényeiről, a függetlenek és a magyar színház, valamint a társadalom helyzetéről beszélgettünk vele.
- Olyan vagány, hogy a legutolsó rendezésében, az Yvonne, burgundi hercegnőben, előadásról előadásra, mindig egy színész választja ki a közönség tagjai közül a címszereplőt. Imádja ugyanis az improvizációt. Az a gyanúm, hogy mind az életben, mind ahhoz, hogy összetartsa a társulatát, temérdek improvizációra volt szüksége.
- Folyamatos újratervezésben élek, amihez nélkülözhetetlen a jó idegrendszer és az improvizációs képesség. Ügyelnem kell arra is, hogy ne vegyem túl komolyan magam. Szüntelenül keresni kell a kiskapukat, amelyek átjárást biztosítanak az általam, vagy a társulat által megfogalmazott célok felé. Mindehhez állandó készenlét szükséges. Az új impulzusoktól sem szabad megijedni, meg kell tanulnunk őket megfelelő hatékonysággal integrálni hosszú távú terveinkbe.
- Elvileg két produkciót próbál párhuzamosan, a Maladypével a Merlint, a Budapesti Operett Színházban pedig a Nine című musicalt. De a covid járvány miatt mindkettő próbáit abba kellett hagynia. Ilyenkor kicsit sem szentségel?
- Dehogynem! Borzalmas ez a kényszerszünet. Tankred Dorst eposza, a Merlin, és Arthur Kopit- Maury Yeston Nine (Kilenc) című műve is nagyívű alkotás, kacifántos történettel és sok szereplővel. Mindkét darabot egy lendülettel érdemes színpadra álmodni. A Nine szerzőpárosának Fellini 8 és fél című filmje adta az inspirációt, ami ezernyi szálon fut, és rengeteg dimenziója van.
- A musicalek azonban általában sok mindent leegyszerűsítenek.
- Ez a musical sok szempontból rendhagyó. A szereplők például folyamatosan jelen vannak a színpadon. A darab az alkotó embert veszi górcső alá. A főszereplő 43 éves, épp mint én most. Ezekben az időkben, amikor motorizációs energiánkat és megszokott fordulatszámunkat kénytelenek vagyunk nullára csökkenteni, alaposan végig tudjuk gondolni az alkotási folyamatok külső és belső vonatkozásait.
- Mire jutott önmagával?
- Hogy az útkeresés állandó motívum marad az életemben. A személyiségemben pedig a kíváncsiság a legalapvetőbb indukciós erő. Mindig érdekelni fog, honnan jövök, merre tartok. Időnként azért leltároznom is kell. Ahhoz, hogy koncentráltan tudjak figyelni, arra, ami egy adott periódusban a legfontosabb, meg kell szabadulnom a feleslegektől.
- Az, hogy Erdélyből jön, máig meghatározó?
- Természetesen. Erdélyt magamban hordozom, onnan származom, ott éltem 12 éves koromig. De a kisebbségi öntudatot nem tartom magam előtt pallosként, és nagyon utálom, amikor ezzel mások visszaélnek.
- Mit hozott onnan magával?
- Például azt, hogy nincsenek abszolútumok a világban, és, hogy az igazság, a szeretet nem ítélkezik.
- Egyszer azt mondta, hogy a fél személyisége Erdélyben maradt...
- A 12 éves gyerek énem valóban ott maradt a máramarosszigeti pályaudvaron. Ha meghalok, akkor elmegyek érte, és együtt távozunk az ismeretlenbe. Egy folyamatos belső utazásnak vagyok a főszereplője, ami remélem egyfajta megvilágosodás, öntudatra ébredés felé halad. A valóság és a képzelet minduntalan összefonódik az életemben. Az arcom és a maszkom sokszor helyet cserél. Egy művészt különösen jellemez, de valamennyi emberre igaz, hogy a társadalmi szerepét tükröző maszk mögött ott van az igazi énje.
- Az a maszkja, hogy megszállott alternatív rendező, aki éjjel-nappal dolgozik?
- Van, aki számára ez a maszkom. Mindenkiről létezik egy kép, amit a környezet visszatükröz. Ön ott volt az indulásomnál, tudja, hogy a fenegyerek attitűdöt nagy előszeretettel sütötték rám. Most hála istennek ezt áttestálták ifj. Vidnyánszky Attilára, majd tőle is átveszi valaki. Mindig van egy ügyeletes megváltó, egy kis Messiás, akiről azt hiszik, hogy felborzolja a magyar színházi életet. Aztán mind a jelöltek, mind akik kijelölik őket, rájönnek, hogy ez nem magányos játék.
- Hitte magáról, hogy megváltja a színházat, a világot?
- Nem. Abban hittem, hogy mindaz, amit a saját színházi univerzumom által képviselek, hozzátesz majd valamit a nyitott és sokszínű színházi kánonhoz. Mindezt olyan „elvetemült” játszótársakkal próbáltam megvalósítani, mint Béres Ilona, Ladányi Andrea, Kútvölgyi Erzsébet, Törőcsik Mari, Sinkó László vagy Kuna Károly. Szerettem volna, ha azok az előadásaim - Theomachia, Empedoklész, Négerek, Amalfi, Faust I.-II. - amelyek nem szokványos módon közelítettek egy-egy kényes témához, megtermékenyítően hatnak másokra is.
- Akiket az előbb említett, egy-egy produkciójából vállaltak részt. Szerintem az igazán elvetemültek azok voltak, akik 6-7 évig a társulatának tagjaiként dolgoztak. Ők ezt az idejüket szinte teljesen odaadták önnek, a közös munkának. Ebbe család, magánélet sem fér nagyon bele. Éjjel-nappal próbákat tart, a feladatra való őrületes koncentrálást, jókora testi, lelki kondíciót igényel.
- Pontosan összefoglalta. Ez egy életforma. Társulati tagként azok tudják csak vállalni, akik pályájuk elején szeretnének befektetni a saját szakmai fejlődésükbe. Egy-egy kalandra persze mindig csatlakoznak hozzájuk olyan nagy tudású művészek, mint akiket az előbb felsoroltam. Addig érdemes ezt csinálni, ameddig örömet jelent. Amikor valakinek már fontosabb lesz, hogy családja, stabil megélhetése, háza, autója vagy nagyobb népszerűsége legyen, akkor a Maladypét el kell engedni. Az illető tehetsége és munkája automatikusan és mélyen beépül a Maladype fejlődéstörténetébe. Elég ha csak néhány nevet említek: Fátyol Kamilla, Fátyol Hermina, Kálid Artúr, Dévai Balázs, Soltész Erzsébet, Orosz Ákos, Lendváczky Zoltán, Tompa Ádám, Páll Zsolt..
- Többször voltak szinte éhkoppon, minimális támogatásból igyekeztek fenntartani magukat. Ki is adtak egy közleményt a működési pályázatokat elbíráló kuratórium tevékenységével kapcsolatban.
- Évről évre csökken a működési támogatásunk, mert olyan preferenciák, összefonódások vannak a kuratórium tagjai, és bizonyos alkotóműhelyek között, amelyek nem méltóak színházi társadalmunkhoz. A kuratóriumnak politikától és belterjes szakmai csoportosulásoktól mentes szellemiséget kellene képviselnie. Szakmailag elkötelezett kurátoroknak és művészileg eredményes együtteseknek kellene a pályázati platformokon összetalálkozniuk. Elég csak annyit megemlítenem, hogy az idei pályázati kiírás semmiben sem különbözik a tavalyitól vagy a tavalyelőttitől. Egyáltalán nem alkalmazkodik ahhoz a radikálisan más élethelyzethez, amit a pandémia okozott. Ez azt jelenti, hogy senki nem foglalkozik ennek a hatásával, senkit nem érdekel. Feltehetően azért van így, mert a „jegyző”, „jegyzőné” már tudja, kinek mennyi jár. Ezt továbbra is elfogadhatatlannak tartom.
- Amikor éppen nincs pandémia, a társulat pénzének zömét a külföldi vendégjátékokon szokta összekeresni?
- Általában igen. A vendégjátékok hiánya most hatalmas vákuumot jelent az életünkben. Hiába lennének meghívásaink Egyiptomtól Peruig, addig nem tudunk utazni, ameddig nem kapjuk meg a vakcinát és nem rendelkezünk oltást igazoló kis könyvvel. Fogalmunk sincs, hogy mikor térhetünk vissza a nemzetközi színtérre, de már nagyon várjuk.
- Valószínűleg sok független színház elvérzik. Nem sietnek a helyzetnek megfelelő támogatásukkal.
- Már eddig is sokan elvéreztek. Aztán lesz helyettük ilyen-olyan társulatocska.
- Arra gondol, hogy mint a kamu pártok, ők is lényegében csak a támogatást akarják megszerezni, de valójában látszattevékenységet folytatnak?
- Részben. Fontosnak tartom, hogy új csoportok jelenjenek meg és, hogy megfelelő kezdőtőkével indulhassanak, de hiányolom a hosszú távú koncepciót és stratégiát a művészi, működési tervekből. A korábbi években a kurátorok többször megfogalmazták, hogy 6 társulatot, köztük minket, már régóta ki kellene emelni. Ezeket a komoly eredményeket és sikereket maguk mögött tudó együtteseket, akik több éve bizonyítják életképességüket időszerű lenne egy kiemelt kategóriába áthelyezni. Nos, ez a változás még várat magára.
- Korábban illúziónak minősítette, hogy a szakma össze tud fogni. Ezt most is így látja?
- Sajnos igen. Ehhez nagyvonalúságra lenne szükség, sokféle szempont, igazság és érv egyeztetésére. Ma, amikor az alkotóember létezését nagymértékben az határozza meg, hogy melyik klubhoz tartozik, ez biztosan nem lehetséges. Szinte mindenkiben kialakult egyfajta igazodási kényszer jobb, bal, alsó vagy felső irányba. Ebből igyekeztem mindig kimaradni. Nekem a színházművészet bonyolult természetével és mechanizmusával van elszámolni valóm. Színházi közéletünk szereplőiben hatalmas a feszültség, sokan vannak robbanás előtti állapotban, ez semmiképp sem nem könnyíti meg a színház lényegéhez, az egymáshoz való visszatérést. Ahhoz, hogy ennek a 100 fejű „vírushidrának” a szorításából kiszabaduljunk, és közös ügyeinket rendezzük végre, muszáj lesz megbocsájtanunk egymásnak. Önmagunkkal érdemes kezdeni. Ha képtelenek leszünk szakmai alapon egyeztetni a nézeteinket, akkor pártok, klubok, törzsek fogják meghatározni az életünket.
- Hamletet, Bicska Maxit, III. Richárdot egyaránt játszott. Miért nem lép fel jó ideje?
- Érkeznek felkérések, de a saját társulatommal való törődés, a külföldi rendezések nem mindig teszik lehetővé, hogy igent mondjak. Hamletként, III. Richárdként, vagy Viktor Kravcsenkoként létezhettem a színpadon, ezért tudom, hogy ezek a feladatok teljes embert igényelnek.
- Kravcsenko könyve annyira fontos volt önnek, hogy a Maladype adta ki a magyar fordítását. Ennek ellenére, a premieren nem sikerült szemléletesen átadnia a szöveget. Ezt ön is érezte. Bejelentette, hogy abba hagyja az előadást, visszaadják a pénzt a nézőknek. Aztán szerencsére folytatta. Ilyesmi meglehetősen ritkán történik.
- Előfordult ilyen velem akkor is, amikor a Hamletet játszottam. Azt éreztem előadás közben, hogy lejárt az agyi kapacitásom, és kértem a nézőktől egy kis időt. A „Hogy vádol engem...” kezdetű monológ előtt történt. Az egyik hang a fejemben azt mondta: menni kell tovább, kifizették a jegy árát, told a műsort! A másik hang pedig azt: most mit hazudozol, elfáradtál és el akarsz hallgatni. Engedelmeskedve a második hangnak, kis pihenő után, szavanként raktam össze a monológ kezdő gondolatsorát és úgy építettem fel a hamleti mondandót...döbbenetes ereje volt.
- A mostani társulata egy Marosvásárhelyen végzett színészosztály tagjaiból áll...
- Már 3 és fél éve.
- A zömük nem erdélyi, csak kimentek oda tanulni.
- Így van. Az Augusztus című vizsgaelőadást rendeztem nekik, és látva, hogy mennyire tehetségesek, milyen érzékenyek egymás rezgéseire, úgy döntöttem, hogy leszerződtetem őket.
- Az a tendencia, ami már eddig is elindult, hogy sokan Magyarországról mennek Marosvásárhelyre színházművészetet tanulni, elképzelhető, hogy amiatt, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történt, fölerősödik?
- Már idén is sokkal többen jelentkeztek Marosvásárhelyre, mint tavaly.
- Hogyan látja, mi felé megy a magyar színház?
- Új, átfogó értelmezést kellene találni közös feladatainknak. A középszerű, törpelelkű és szakmailag éretlen embereknek kicsit hátra kéne lépniük.
Bóta Gábor, 168 Óra, 2021
Legfőbb cinkosaink mindig a nézők voltak!
- Mennyivel másabb „zárt ajtók mögött” színházazni a jelen helyzetben?
- Egy olyan nyitott színházi műhely esetében, mint a Maladype, különösen összetett feladatot jelent. A helyzetünket az is nehezíti, hogy előadásainkat nem tudjuk streamelni, mivel nem rendelkezünk sem megfelelő technikai apparátussal, sem elegendő támogatással. Így, összhangban a járványügyi intézkedésekkel, társulatunk színészei leginkább Tankred Dorst Merlin című darabjának próbáira koncentrálnak, amelynek bemutatóját a közönséggel való újbóli személyes találkozás alkalmával, az újranyitás után tervezzük megtartani.
- Egy darab rendezésénél mit kell másképp csinálni a „megszokott” menetrendhez képest?
- Az alkotási gyakorlatot most a COVID-szabályozások határozzák meg; ezekhez alkalmazkodni nem kis teljesítmény. Fontos, hogy a speciális próbaidőszakot gondosan megszervezett próbatechnika tegye mindenki számára biztonságossá, ezért az előzetes rendezői elképzeléseket megvalósító színészi játékot ebben a gúzsba kötött formában kell tudatos komplexitással felépítenünk. Lényeges szempont, hogy a minőségi összjáték ne sérüljön.
- Nem véletlen, hogy az idén fennállásának 20. évét betöltő Maladype Színház a Merlinnel kívánja feldolgozni sajátos fejlődéstörténetét és különböző alkotókorszakait. Mit jelent önnek a Maladype? Mit jelent ez a 20 év?
- A Maladype szó lovári nyelven Találkozás-t jelent. A szó konkrét és elvont tartalmai egyszerre képviselik mindazt, ami a színházról alkotott elképzeléseim lényege. A Maladype számomra egy húsz éve véletlenül létrejött találkozásnak a legszabadabb platformja, ahol a legteljesebb, legboldogabb és legönazonosabb létezés élményét élhetem át újra és újra. Közös szakmai evolúciónk során számtalan kényes témáról beszéltünk már a kortárs színház nyelvén és olyan rendkívüli alkotótársakkal szövetkeztünk, akik maguk is a rendhagyót, az újat keresték. Ezekben a nem szokványos kalandokban legfőbb cinkosaink mindig a nézők voltak. Az ő megújuló figyelmük és kalandvágyuk bizonyítéka az elmúlt 20 év.
- Mit kell tudni a Merlin c. darabról?
- A Merlin a XX. századi ember történelmi és metafizikai tapasztalatainak monumentális összegzése. Egyfajta „történelmi revü”, ami Európa múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszél. A Dorst által megálmodott történet, amely a kora középkor Angliájában játszódik, a bonyolultan ellentmondásos főhős megszületésével veszi kezdetét. Merlin a kelta mitológia népszerű varázslója, az ördög gyermeke, akit az apja halandónak nemzett, hogy így beteljesíthesse majd akaratát és felszabadítsa az emberek tulajdonképpeni természetét: az eredendő gonoszságot. Ő azonban nem akar engedelmeskedni és szembeszállva apja sátáni tervével, megalkotja a béke, az egyenlőség és az igazságosság alapelvein nyugvó alternativ világrendet: a Kerekasztal eszméjét, amelyet az ifjú Arthur király lesz hivatott valóra váltani. A mű korokon átívelő központi kérdése: képes lehet-e valaha is az ember az eszményi, harmonikus társadalom megteremtésére?
- A Nine című Broadway-mű zeneszerzője, Maury Yeston hozzájárult az előadás bővített zenei anyagához. Ez azért nagy dolog lehet...
- Óriási megtiszteltetés. Yeston úrnak köszönhetően a Broadway-siker 40 éves történetében a budapesti Operettszínházban hangzik majd el először a Nine filmváltozatának három ikonikus slágere – a Cinema Italiano, a Take it All és a Guarda la Luna. A dalszövegek magyar fordítását Szomor György készítette, aki az általam rendezett előadásban egyben a filmrendező főszereplő, Guido Contini megszemélyesítője is. Mivel az Operettszínházban három szereposztással valósul meg a Nine, a főszerepet Dolhai Attila és Homonnay Zsolt is megosztja egymással. A kaleidoszkóp-szerű játékban a különböző nőtípusok megformálóiként a közönség láthatja majd Bánsági Ildikót, Kalocsai Zsuzsát, Szulák Andreát, Siménfalvy Ágotát, Nádasi Veronikát, Vágó Zsuzsit, Janza Katát, Polyák Lillát, Peller Annát és Keresztes Ildikót is.
- Mit kell tudni a Nine-ról?
- A különleges musical, amely Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című remekművéből inspirálódott, az 1980-as évek elején Arthur Kopit librettójával, valamint Maury Yeston zenéjével és szövegével készült el. Fellini legendás alkotása nemcsak a filmtörténet első rendezői önvallomása, zseniális és újító mű, de nagy hatást gyakorolt más művészekre is. A Nine 1982. május 9-én érkezett a New York-i Broadway-re, ahol óriási sikert aratott a nézők és a kritikusok körében is. 12 Tony-díjjal jutalmazták. Többek között: a legjobb musicalnek, a legjobb eredeti zenének és szövegkönyvnek, valamint a legjobb jelmeztervezésnek járó elismeréseket is besöpörte. Az előadást az évek során 729-szer tűzték műsorra itt, mindeközben pedig elindult nemzetközi hódító útjára: színpadra állították szerte az Egyesült Államokban, majd Dél-Amerikában, Londonban és Európa több országában is. A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több ismert sláger is felcsendül a darabban.
- Mikor látta először a Fellini-filmet, és mi volt róla az első benyomása?
- A kultikus filmet a szentesi drámatagozat diákjaként láttam először és teljesen rabul ejtett az a cirkuszi forgatag, ami a Marcello Mastroianni lelkében zajló alkotói folyamatok örvényszerű mozgását szimbolizálta. Tetszett, hogy a főszereplőt körülvevő világ a fantázia, az álom és az emlékezés szűrőjén keresztül jelenik meg. Gyerekként én is bohóc szerettem volna lenni, így könnyen át tudtam érezni Fellini vonzalmát a cirkusz világához és gond nélkül azonosultam a különböző archetípusokkal. A film sajátos nyelvezetének „bonyolultan egyszerű” jellegét persze csak évekkel később tudtam igazán megérteni és élvezni.
- Volt szerencséje a két darab valamelyikét színpadon látni korábban? Ilyenkor tudatosan törekszik a hasonló megoldások elkerülésére?
- Bár mindkét művet láttam már többféle feldolgozásban, egyik előadás sem befolyásolt a saját vízióim megalkotásában. A színészeket is arra szoktam buzdítani, hogy nézzenek meg minden lehetséges adaptációt és maguk szűrjék le a szükséges tanulságokat. Egy produkcióban már sikeresen megoldott színészi pillanat még nem hordozza magában automatikusan az adott figura viselkedésére vonatkozó ok-okozati összefüggések általános érvényű átfogó magyarázatát. A próbák során arra törekszem, hogy az általam megrajzolt koordináták között a színészek a saját igazságukat találják meg, önmaguk személyiségéből kiindulva.
- Mennyire embert kívánó feladat két ekkora volumenű művet egyszerre kézben tartani? Hogyan lehet ezt megoldani?
- Rengeteg ember összmunkája szükséges, hogy e két nagyívű darabnak a színpadra állítása ideális feltételek között történjen. Szerencsére a Maladype Színházban és az Operettszínházban is rendkívül felkészült, profi csapattal dolgozhatok együtt, akiknek az előadás sikere ugyanolyan fontos, mint nekem. A legfontosabb, hogy maximálisan megbízzak azokban a szakemberekben, akik a rövid és hosszú távú szervezési, valamint kivitelezési feladatokat elvégzik körülöttem.
- Mennyire nehéz vagy éppen könnyű egy adott színházi darabban reflektálni az aktuálpolitikai, közéleti helyzetekre? Kell egyáltalán?
- Direkt kiszólásokkal nagyon könnyű elnyerni azon nézők tetszését, akik mindenféle elvektől és ideológiáktól megittasulva pártpolitikai elkötelezettségüket demonstrálni járnak a színházba. Közéletünkről árnyalt és részletgazdag képet festeni, már sokkal nehezebb és kockázatosabb vállalkozás. Feszültségekkel teli társadalmunkban különösen veszélyes emberi és művészi feladat. Rendezéseimben igyekszem azokra a valóságimpulzusokra rátalálni, amelyek tényszerűségük által nem ítélkeznek, és nem diszkriminálnak.
- Ön hogyan látja a színház jövőjét? Jelenleg mi a legfontosabb – akár az alkotó, akár a közönség szempontjából? Mit tehetünk?
- A világjárvány kitörése után közvetlenül, amikor otthonaikban önkéntes száműzetésüket töltötték az emberek, az volt a benyomásom, hogy a színház csak a lakosság viszonylag kis hányadának hiányzik. A mindennapos színházi események és a személyes találkozások utáni sóvárgás főleg a színházi szakembereket jellemezte. Akkor úgy éreztem, hogy a pandémia örökre megváltoztatja a színházba járás klasszikus szokásait és a karantén után a kultúrafogyasztás másféle módjait választják majd az emberek. Mostanra azonban tisztán látható, hogy mindenki telítődött a különféle online tartalmakkal és az emberekben kezd újraéledni a közösségi élmények által átélhető közvetlen és emberi pillanatok iránti igény. A színháznak nemsokára újra „mozgósító” szerepe lesz és bízom benne, hogy ezt hitelesen teszi majd.
Császár Gergő, Budapest BEAT, 2021
Egy vagány álmodozó
Idén ismét találkoztam Balázs Zoltán rendezővel, az Odeon Színház csapatával közösen létrehozott A Te érdekedben című darab bemutatóján.
Egy ideje nem találkoztunk, de a sajtótájékoztatón örömmel konstatáltam, hogy az idő múlása csak egy kis melankóliával egészítette ki a vonásait ennek a mindig derűs alkotónak, aki a kifejezés szabadságát választotta, ami bizony együtt jár a független színházak anyagi nehézségével is.
Először 2011-ben találkoztam vele a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon, ahova saját csapatával, a Maladype dinamikus társulatával érkezett, egy energiával teli előadással, ami pont eléggé volt őrült ahhoz, hogy a közönség számára izgalmas legyen. A Tojáséj nyolc fiatal színésze másodperc pontossággal kitalált mozdulatokkal játszik: a slapstick műfajára jellemző sebességgel körvonalazódnak az egyének közötti és a csoportos viszonyok, miközben a színészek igyekeznek röptében elkapni, majd sértetlenül továbbadni az igen értékes TOJÁST. Vajon ez alatt a valóságos tojást vagy a szimbolikus-ősit kell értenünk?
Egy évvel korábban ugyancsak ezen a fesztiválon láttam ettől a budapesti független színháztól egy rendhagyó és remekül koreografált Leonce és Lénát, amelyben a közönség több lehetőség közül választhatott a cselekmény kimenetét illetően. Az, hogy Constantin Chiriac (a szebeni fesztivál igazgatója) újból meghívta Balázst és társulatát, valószínűleg annak tudható be, hogy ott van ebben a fiatal színházi alkotóban az a kimondhatatlan valami, amitől színpadi látásmódja garantáltan egyedi, merészsége pedig gazdagabbá teszi a kortárs színházi nyelvet.
A meglepetések azonban még nem érnek itt véget, ugyanis a bemutató utáni este, amikor a rendező megjelent a fesztiválon résztvevő színházi alkotókat bemutató interjú forgatási helyszínén, amelyet a TVR (romániai közszolgálati adó) számára készítettünk, a magyar Balázs Zoltán élénk és árnyalt román nyelven köszöntött minket. Ugyanis Romániában született, és körülbelül 11 évet itt is töltött. És ő azok közül való, akik nemhogy titkolnák, hanem becsülik eredetüket.
Így 2019-ben, amikor A Te érdekedben bemutatója után az Odeon Színházban leültünk egymással beszélgetni, már nem lepett meg sem a nyitottsága, sem a magas szintű román nyelvtudása.
A rendező a fiatal, díjnyertes olasz szerző, Pier Lorenzo Pisano szövegére alapozva, vizuálisan lehengerlő előadást hozott létre, melynek gerincét a szövegben megfogalmazott kérdések adják: mennyire diszfunkcionálisak napjaink családjai, és hogyan lehet megmenekülni azok sivárságából?
- Egy 2013-as interjúban azt nyilatkozta, hogy nem érdeklik a kortárs szövegek. És lássunk csodát, a mostani bemutatójának szövege egy 28 éves drámaíró tollából származik, tavaly pedig – ugyancsak az Odeonban – egy 1982-ben született lengyel drámaíró szövegén dolgozott. Tartott egy kis szünetet, hogy megnézze, mi történik manapság a világban?
- Látja, egyet mondunk, és mást csinálunk, de ez egyben azt is jelenti, hogy nyitottak vagyunk a felbukkanó ajánlatokra. Sosem gondoltam volna, hogy kortárs szöveggel fogok foglalkozni, amikor jött ez a lehetőség. És nem titok, hogy legelőször Dorina Lazărral tárgyaltam az Odeonban. Akkor La Fontaine meséinek nagyszínpadi adaptációjáról beszélgettünk és Matei Vişniec Dada Cabaret-járól, amit Budapesten már megrendeztem, nagy sikerrel.
A dolgok azóta megváltoztak, a színháznak új igazgatója lett. Meglepetésemre azonban Cristian Şofron felhívott, és azt mondta, hogy szeretné ezt az együttműködést. Az igazságot megvallva ez nagyon ritka gesztus, az igazgatók általában szeretik maguk kiválasztani, hogy kikkel dolgoznak, nem jellemző, hogy folytatnák elődjük együttműködéseit. Nagyon meglepődtem, de azt mondtam magamnak, miért is ne mondanék igent, ha ők is akarják? Nézzük meg, mit tartogat számunkra ez a Fabulamundi Playwright Europe projekt. Ezután választottam ki a Gardénia című drámát.
Az Odeon Színház 2012-ben lett az európai Fabulamundi. Playwriting Europe projekt partnere, majd a kortárs drámairodalom népszerűsítését megcélzó program keretében 2012 és 2016 között nyolc felolvasószínházi produkciót mutatott be a tíz tagállam kortárs drámairodalmából. 2018-ban a lengyel származású Elżbieta Chowaniec szövege Balázs Zoltán rendezésében került színpadra. A magyar rendező megőrizte a négy nő vészterhesen ismétlődő sorsának lényegét, akik a hatalmaskodó dédanyától egészen a modern dédunokáig mind saját szabadságukat keresik, de a 20. század fordulatokkal teli második felében végül ugyanazt az utat járják be.
A rendezőnek sikerült megtartania a szöveg kegyetlen őszinteségét is, sőt a darabot a szereplők közti kapcsolatok szintjén egy mindenféle szentimentalizmustól mentes talapzatra emelte, az érzelmektől terhelt pillanatokat pedig – mintegy ellenpontként – szimbolikusan a színészek által előadott operarészletekbe csatornázta.
- 2019-ben ugyancsak Ön választotta Pier Lorenzo Pisano A Te érdekedben című művét?
- Igen. Nagy segítségemre volt Tamara Susoi, aki a szíve és agya ennek a projektnek, nagyon motiváltan dolgozik mind a Fabulamundival, mind pedig azért, hogy teljesüljenek a rendezői kívánságaink. Engem is motivált, hogy nekivágjak ennek a kalandnak. Én soha nem illusztrálom a szerző szövegét, inkább az érdekel, hogy hogyan tudom kiegészíteni, gazdagítani, vagyis megteremteni egy személyes mitológiát.
- Kétség sem fér hozzá, hogy az – egyébiránt túlságosan egyszerű – realista szöveg értelmét magasabb szintre emelte: létrehozott egy barokkos és feszültséggel teli színpadi univerzumot, amelyben a tékozló fiú diszfunkcionális családba való hazatérése okozta konfrontációk helyszíne egy olyan hajó, amelyik nem tart sehová, de amelynek köszönhetően a banális valóság szereplői legendás alakokká változnak.
Hogyan jutott el a társulatára jellemző, nagyrészt a fizikalitásra, a mozgás és a zene ritmusára épülő nyelvtől az Odeonban látott, amolyan profán szentségben gazdag nyelvezetig, ahol a mozgás többnyire a sziszegő konfrontációk szintjén jelenik meg?
- Nagyon sok minden függ magától a darabtól, a szerző szándékától és természetesen a társulattól, a helyzettől, a lehetőségektől és a saját elképzelésemtől is a szöveggel kapcsolatban. Nem változtam meg, de szeretnék mindegyik darabhoz megfelelő értelmezést találni, hogy ne ismételjem magam, hogy ne ismételjem a különböző darabjaimban felhasznált elemeket.
Legfőbb vágyam – néha sikerül, máskor nem, ilyen az élet! – megfigyelni, új dolgokat kitalálni, fontos dolgokat, friss impulzusokra találni, amik új kifejezési lehetőségeket nyitnak meg előttem rendezőként, emberként, férfiként. Szeretnék a Jupiteren élni, ahol, úgy tudom, egy nap három földi napot tesz ki, számomra nem elég 24 óra ezzel a színháznak nevezett örömforrással foglalatoskodni.
Óriási örömet jelent számomra olyan munkatársakra találni, akiknek látom a szemében, hogy megértenek valamit, hogy egymásra találnak és újra megértenek valamit, hogy két, három színész számára összeáll a kép, mások elvesznek, megint mások pedig, akikre nem is gondoltál volna, magukra találnak, nagyon érdekes ez a dolog, ami a gondolat bemozgatásából fakad.
Ha nincs mögötte gondolat, bármelyik mozdulat hamissá, semlegessé, névtelenné, tartalom nélkülivé válik. Ezért engem mindig a színész gondolata, személyisége foglalkoztat, igyekszem ezért őt a személyes vágyai felé terelni, hogy így teljesítse be a darab követelményeit. Pisano szövege teljesen más, mint egy Büchner vagy bármi más, amivel az elmúlt években dolgoztam. Például tavaly az Odeonban Elzbieta Chowaniec lengyel származású drámaíró Gardénia szövegével dolgoztam. Eleinte a szöveg nehezen talált utat magának a munkatársak, színésznők, a közönség felé. Aztán már ment könnyen.
- Mindkét Ön által választott szöveg gerincét a generációs különbségek, a diszfunkcionális család adja. Két különböző szerző, két hasonló téma. Saját életében is találkozott hasonló dilemmákkal?
- Mindannyiunk családjában vannak problémák, de örömteli dolgok is. Én kivételes családba születtem, egyik oldalról egy nemesi család örökségével és hagyományaival. Ugyanakkor apám roppant egyszerű ember volt. Anyám és apám szerették egymást, de a kettejük közötti konfliktusok nagy százaléka a kulturális különbözőségükből fakadt.
- Vagyis édesanyja, aki nemesi származású volt, úgy érezte, hogy rangján alul házasodott?
- Így van. A két család ráadásul nem is nagyon tartotta a kapcsolatot.
- Ez természetes.
- Egy idő után én is megértettem, de amikor elváltak, én még gyerek voltam, a húgommal apa nélkül maradtunk, és nem értettük a helyzetet, egyáltalán nem volt könnyű. Időre és fejlődésre van szükségünk ahhoz, hogy az ilyesmit megértsük. A család mindig lehetőséget ad az újragondolásra, az átértékelésre, ha sikerül, ha segítséget kapunk.
Ebben a darabban például az Idegen segíti és akadályozza is a Fiút abban, hogy mielőtt elindulna a maga útján, meghozza ezt a számára életre szóló döntést. De vajon ez az egyetlen lehetőség, vajon ez az egyetlen válasz arra a kérdésre, hogy mi az életem célja, hogy érzi magát apám, mit csinál anyám? Ez a szöveg engem a mágikus realizmus felé vitt, Márquez Száz év magányából inspirálódva.
Az 1977-ben, Kolozsváron született Balázs Zoltán színművészetet és rendezést tanult Budapesten, 24 évesen pedig saját kezébe vette művészi sorsát, és megalapította a Maladype Színházat, amely azóta a magyarországi független színházi mozgalom fontos pillérévé vált. A tapasztalat, amelyre a külföldi műhelyeken, Anatolij Vasziljev és Josef Nadj workshopjain tett szert vagy Robert Wilson mellett tanulva, meglátszanak a színházi víziójában, ahol a zene és a díszlet egyenrangú a kimondott szóval.
- Abból, amennyit megismertem a munkáiból, felfedezni véltem egy állandóságot, és azt a képességet, hogy az előadás számára létrehozzon egy szimbolikus vázat. A Te érdekedben olyan szöveg, amelynek elolvasva esélye sincs kitörni a realizmus ketrecéből. Az Ön színpadán azonban a vizuális hatás szintjeinek néha wilsoni jellege van, Ön ezt monumentális minimalizmusnak nevezte. A hajó, amiben a cselekmény zajlik, sokkal inkább a szomorú, mintsem a jó reményt jelenti.
- Kharón hajója nem sok reményt hoz. Mármint remélni lehet, hogy a másik parton majd megleljük azt, amit itt nem találtunk, de pontosan nem tudjuk, hogy mit fogunk odaát találni. A hajó a lehetőségek, a kapcsolatok, hierarchiák, a vertikális és a horizontális, a messzeség és a közelség tere, tehát folytonos mozgásban van. Constantin Ciubotariu díszlete sok meglepetéssel kecsegtet.
A szöveg pedig lehetőséget ad egy thriller felépítésére, ami majd egy erőteljes metamorfózissal zárul. Legalábbis én így értelmeztem ezt a kissé banális szöveget, amiből könnyen lehetett volna társadalmi-dokumentarista előadást is csinálni. De ennek a stílusnak már vannak kitűnő rendezői, Gianina Cărbunariu például remek előadást rendezett volna belőle. A társulatnak és a közönségnek is jót tesz, ha jön egy külföldi rendező, aki egy kicsit másképp látja a dolgokat. Ezek a különböző színek, jelek, ízek összegyűlnek, és az Odeon számára is változatosabbá teszik a palettát.
Romániában, Franciaországban, az Egyesült Államokban, Szlovákiában és Németországban is rendez Balázs Zoltán, akinek lelkesedése a világ dolgaira rácsodálkozó gyerekére emlékeztet, aki másoknak is meg akarja mutatni a csillagos eget. Ő az a fajta művész, aki számára az alkotás szabadsága nem alku tárgya. Ez azt is jelenti, hogy néha szembe kell néznie az általa választott pályával együtt járó anyagi bizonytalansággal.
- Most, hogy a magyarországi politikai rendszer más irányt vett, mi a helyzet a színházával?
-A Maladype Színház számára ez egy nagyon nehéz helyzet. Az alapítás óta tizennyolc év telt el.
- Vagyis amióta a politikai és gazdasági hullámokkal küzdenek...
- Mindennel egyszerre. Két dolog nagyon sokat segít: a közönség támogatása...
- De egyetlen előadás sem él meg csupán jegyeladásból.
- Ez így igaz, de ha válságba kerülünk, vagy ha nagy problémába ütközünk, a közönség egyből mellénk áll, pénzt gyűjtenek, saját kezűleg segítenek rajtunk. Sokat jelent, hogy a Maladype világszinten elismert független színház, így a nemzetközi piacra is támaszkodhatunk. Ez nagy öröm számunkra.
A székhelyünk sajnos megsemmisült, a fenti szomszéd eláztatott minket, aminek következtében sok díszlet, jelmez használhatatlanná vált, tíz darabból hetet nem tudunk játszani. Az utóbbi időben a társulat három fesztiválon járt, ahova én is elkísértem őket. Most, hogy az Odeonban bemutattunk, további fesztiválokra készülünk.
Az az érdekes, hogy a baleset után sokan kerestek meg azzal a színházi szcénából, hogy nagyon tisztelik a munkánk, szeretnek minket, szóval ha nem is tudják az összes előadásunkat befogadni, de szívesen vendégül látnak minket ősztől. Ennek nagyon örülünk, hiszen ez azt jelenti, hogy jelenlétünk Magyarországon is számít.
Hogy az előző kérdésre válaszoljak, nagyon szomorúnak tartom azt, hogy bár évekig dolgozol, bizonyítod, hogy értékes vagy, embereket irányítasz, emblematikus színészekkel dolgozol együtt, tanítasz, rendezel, az egész országban egyedülálló együttműködéseket hozol létre, mégsem számít, amit csinálsz. Az, hogy a politikai, családi kapcsolatok számítanak, hogy egy bizonyos módon kell kommunikálnod, mindezek persze nemcsak Magyarországra igazak, de tőlem távol áll az ilyesmi, szeretnék nyugodtan aludni éjszaka. Próbálom távol tartani magam az olyan megoldásoktól, amelyek rövidtávon talán kihúznak a csávából, de aztán miután felocsúdsz, nem tudsz tükörbe nézni. Az Odeonban bemutatott előadásban erről is próbáltam beszélni.
- Vagyis a turnékból és a fesztiválokból tartják fenn magukat?
- Igen, a turnékból, a különböző országokban játszott előadásokból, Irántól Indiáig, Albániától Amerikáig, készülünk Egyiptomba, Vietnámba... Különböző ismeretlen helyzetek által színészeimnek lehetőséget adok a fejlődésre mind művészi, mind emberi tekintetben. Olyan kifejezésmódunk és színházi nyelvezetünk van, amit rövid idő alatt nemigen lehet beépíteni; hiába nyitottak, ha külföldi társulattal dolgozom, általában akkor sincs elég idő és megfelelő körülmények az ilyen munkára. Nekem előre kell tudnom mindent, hogy milyen színházba megyek, milyen darabbal dolgozom, mik a lehetőségeim, hogy tudom kimozdítani őket a komfortzónájukból, de azért élvezet is legyen abban a szimbolikus és konkrét útban, amit az előadás felé együtt teszünk meg.
- Bár Magyarországon a dolgok illiberális irányba haladnak, az ország gazdaságilag jól áll. Az üzleti világban lévők, akik az állammal kötött üzleteik révén most sok pénzre tesznek szert, vajon nem lennének nyitottak a művészet támogatására?
- Szép lenne, és valamilyen formában létezik is a dolog. A mi szponzoraink például segítenek, de a hosszú távú kapcsolat kialakulásához ez kevés. Egyébként azoknak nincsenek anyagi problémáik, akik jó kapcsolatban vannak az állammal, ők kapnak anyagi támogatást. Fájdalmasak ezek a dolgok, és szeretnék megfelelő megoldást találni, főleg a csapatom számára, akik éjt nappallá téve dolgoznak.
Tehát próbálok azzal dolgozni, amim van, de természetesen eljön az idő, amikor ez így már nem folytatódhat. Választanom kell: hogy Magyarországon vagy egy másik országban fogok otthonra lelni.
- Ennyi év, ennyi kitartás, ennyi ellenállás után, mert azért lássuk be, a gazdasági körülmények ellenére még működik a társulat, mindezek ellenére felteszi magának ezt a kérdést?
- Megpróbálom feltenni a megfelelő kérdést. Azt hiszem, az embernek ott kell lennie, ahol a világnak szüksége van rá. Ahol nincs szükség rá, ahol nem tudják, hogy szükség van rá vagy nem akarják őt, ott nem kell jelen lennie a művésznek. Ez valószínűleg a szükséges szabadságot is megadja nekünk.
Bárhogy is alakuljon sorsa, bármit is tartogat Balázs Zoltán számára a jövő, az biztos, hogy találkozása a színházzal abban az országban, ahol született, meghozta a gyümölcsét: Temesváron, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen és Bukarestben is, ahol novemberben, az Odeon Színházban a nézők jegyet válthatnak a Jóreménység Színházi Hajójára, hogy megtekintsék Balázs Zoltán két előadását, a Gardéniát és A Te érdekedbent.
Sanda Vişan, Adevărul, 2019
Fordította: Adorjáni Panna
Nona Rapotan: Ne felejts el szeretni!
A hajó viszonylag kicsi, a család zsúfoltan, kényelmetlenül ül benne, de fontos, hogy nem érintik meg egymást, elkerülik egymás tekintetét (kivéve a legfiatalabb fiút és barátnőjét, az angyali ábrázatú sellőt). Az Anya az előadás háromnegyedében magasabban helyezkedik el a többieknél, de nem azért, mert ő lenne a családfő, sem pedig azért, mert őt tartják a család bölcsének, hanem egyszerűen csak azért, mert minden rendellenesség tőle származik. Nem tudja megszüntetni az erőszak körforgását, a folytonos bántalmazás pedig gyávává és tehetetlenné teszi, mindez pedig azzal párosul, hogy nem képes sem segítséget kérni, sem beismerni hibáit. Az Apa jelen is van meg nincs is, szinte egyáltalán nem szólal meg a színpadon, de a folyamatos horgászása arra enged következtetni, hogy bár mindent lát, képtelen közbeavatkozni. Helyette a Nagybácsi kormányozza a hajót, ő kezeli a vitorlákat is az árbocon, néha úgy tűnik, még beléjük is fúj, csak hogy a kívánt irányba haladjanak, más szóval ő a tökéletes manipulátor. A család legfiatalabbja szerelmével együtt megpróbál kitörni az ördögi körből, de hogy ez bekövetkezhessen, egy utolsó közös étkezésen kell részt vennie a családdal. Ezen a vacsorán idősebb testvére is részt vesz. Közös erővel történik a hajó darabokra bontása, aztán a színpad közepén az asztal felállítása, ahol az utolsó vacsorát fogyasztják el. Egyesek gyorsan tesznek-vesznek, ők minél hamarabb megszabadulnának a múlttól és továbblépnének, mások a jeleket figyelve, gyanakvón, a családi együttléttől tartva pakolnak.
Balázs Zoltán számára különösen nagy fontossággal bírnak a részletek, megszállottan ragaszkodik mindenik összetevőhöz: a jelmezeket díszítő ornamentumoktól a hajó orrán található fényen át, egészen a rendkívüli kreativitással megalkotott, az előadás dinamikájában aktív szerepet játszó és szuggesztív sminkekig, a mozgás legkisebb részletétől egészen a zenei aláfestésig. Tudvalevő, hogy a rendező komoly zenei háttérrel rendelkezik, így nem meglepő, hogy előadásaiban a zene kivételes szerepet játszik. A Gardéniában ezt hibátlanul csinálta. A Te érdekedben esetében viszont a zene konfliktusok forrása, a bűn hordozója. Nem véletlen az operákból felhangzó áriák és a rockoperákból felhangzó dalok ötvözése. A hétköznapi néző számára ezek talán nem a leghatásosabb részek, de biztosíthatom, hogy az előadás elején felhangzó rekviem megrendítő hatással bír. Egy későbbi kulcsfontosságú pillanatban ez a zenei betét majd még visszatér, de arról nem mondok semmit, mert mindenkinek saját szemével kell látnia.
A darab szövege számomra sajnos nagy csalódást okozott. Megdöbbentően rövidnek találtam ezt a (kortárs és többszörösen díjazott!) szöveget ahhoz képest, hogy mennyire súlyos, már-már leküzdhetetlen problémákat tár a néző elé. Kedvem lenne megkérdezni a rendezőt, hogy miért vállalta ezt a felkérést. Mert játékkal kellett pótolnia a szegényes és árnyalatoktól mentes nyelvezetet. Épp ezért értékelendő az, ahogy kimozdította a színészeket a komfortzónájukból, akik játékuk által sokkal kifejezőbbek voltak a szövegnél. Értem, hogy ez egy színházi embernek, szakmabelinek kihívást jelenthet, de csalódást okoz a nézőtéren ülőknek, akik nem hallanak mást pár végtelenségig ismételt szónál. Annál is inkább, minthogy szeme előtt a visszautasítástól az undorig, a féktelen haragtól az elszabadult őrületig a negatív érzelmek szinte teljes palettája megjelenik. Talán ezért is érzem tévedésnek a rituális asztal-jelenetet: amikor egy család különböző generációi egy asztalhoz ülnek, jóval-rosszal, vagyis jó tulajdonságaikkal és hibáikkal együtt látjuk őket; mindenkinek megvan a maga baja, egyiküket sem lehet felmenteni, egyikük sem lehet ártatlan. De különböznek a generációk abban, ahogy a bűneikről vallanak, csakhogy pont ezt nem látni a darabban. A halál nem tesz egyformává, ahogy a szenvedést is mindenki másként éli meg. Ezek kapcsán felmerült bennem pár kérdés: hogyan viszonyulunk a drámákhoz?; a különböző generációk hogyan határozzák meg azt, ami számukra drámai jelentőséggel bír?; a te drámádat én is drámaian élem meg? Ezek a kérdések ugyan színpadi helyzeteket teremtettek, de megválaszolatlanul maradtak, sajnos néhányuk rosszul vagy egyáltalán nem oldódott meg. Ezt hajlamos vagyok inkább a szöveg rovására írni, mintsem a rendezőt hibáztatni azért, ahogy a szöveget felhasználta.
Egyébként A Te érdekedben az a darab, amelyiket minél több embernek meg kellene néznie. Nem annyira jó, mint a Gardénia, de érdemes megnézni, ha nem másért, hát a nagyon is aktuális és mindannyiunkat érintő témája miatt: mit kezdünk a gyerekkori drámákkal, és hogyan tudjuk őket a jövőben értékes tapasztalatok forrásává tenni?
Nona Rapotan: Ne felejts el szeretni! De vajon tudod, hogyan kell?, BookHub, 2019
Fordította: Adorjáni Panna