Rendező: Balázs Zoltán

A produkcióban résztvevő művészek, kimozdulva a kőszínházi konvenciók talajáról, arra vállalkoznak, hogy még az ezredforduló előtt, Fernando Pessoa - tudathasadásos portugál költő - műveinek (versek, esszék, szabad asszociációk) tolmácsolásával a végletes emberi természet kényes egységét kutassák és bemutassák. Furcsa ellentmondás, hogy e portugál szerző személye szinte teljesen ismeretlen Magyarországon (talán csak irodalmi körökben ismert), ám az őt intenzíven foglalkoztató gondolatok, problémák nagyon is ismertek. Groteszk, cinikus filozófiája olyan alapvető emberi kérdésekre keresi a választ, melyek minden érzékeny lelket foglalkoztatnak. Úgy érezzük, hogy egyéni látásmódja és furcsa humora rendkívül közel áll a magyar közönséghez.
Az előadás magas színvonalú megvalósításának érdekében a különböző művészeti ágak képviselői fogtak össze, hogy eredeti és igaz megfogalmazásban közvetítsék az önmagát "megsokszorozni" tudó költő természetes és őszinte látásmódját.
Az előadás egyik érdekessége, hogy a játszók - hazai színpadon ritkaság - a zene, a tánc és a képzőművészet nyelvezetét is segítségül hívják, hogy F. Pessoa gondolati és érzelmi mélységeit a leghitelesebben tolmácsolják, mintegy tükröt tartva a kornak, melyben élünk. A másik különlegessége az előadásnak, hogy tizenkilenc évi távollét után, újra hazai színpadon játszik Vörös Eszter, aki a francia színjátszásban szerzett tapasztalatait hozta magával, hogy szerves része legyen egy időtlen utazásnak, melyben az ember - Fernando Pessoa -, a vég, a halál elől menekülve visszatér a kezdetekhez, hogy a gyökerekből táplálkozva újra találkozzon személyiségének másik három Én-jével, tudatával, és az egység megteremtésével legyőzze az elmúlást.
Mindannyian fontosnak tartjuk, hogy József Attila lázas zaklatottságát és Babits Mihály ijesztő nyugalmát magában egyesítő Pessoa hiteles aktualitással jelenjen meg a magyar színpadon és tükröt tartson a bennünk minduntalan jelenlévő ősi szorongásnak. Nevezzük egyszerűen "Ezredvégi Szklerózisnak". 

Ősbemutató: 1999. november 15., Merlin Színház

Fordította: Bognár Róbert

Cigány (lovári) nyelvű fordítás: Dragan Ristić

Rendező: Balázs Zoltán


Ionesco műve - amely arra hívja fel a figyelmünket, hogy a legkisebb kompromisszum egyéniségünk felszámolásához vezethet - eddig szinte mindenütt megbukott.

Balázs Zoltán kétnyelvű rendezésében ezúttal roma és magyar színészek kísérlik meg, hogy egységes és érvényes kifejezésformát találjanak a szerző képtelenségekből szőtt világának eredeti tolmácsolására. A különböző kultúrákból érkező, eltérő temperamentumú művészek találkozása a rendhagyó helyszínen és koncepcióban bemutatásra kerülő előadásban áttörheti a dráma ötvenéves burkát.

Az európai gondolkodás nélkülözhetetlen alapköve a kisebbségek kultúrájának megértése és ápolása. E nélkül nem lehet egységes Európáról beszélni. A roma emberek családcentrikus hagyománytiszteletét bemutató előadásban Jacques figurája által maga a cigányság szólal meg: sajátos gesztusaival, saját nyelvén és zenéjén keresztül.

Jacques, a megalkuvást zsigerileg elutasító fiatalember, makacsságával őrületbe kergeti szüleit és nagyszüleit: elutasítja a családi „paprikáskrumpli-imádat” ősi hagyományát. Az ősök paprikáskrumpli-zabáló dogmáival szembeszegülő lázadó fiút előbb az anyai aggodalom terrorja, majd az apai féltés perverziója kényszeríti megalkuvásra. Jacques magával az idővel, és annak múlásával szembesül, így elhatározza, hogy más módszerekkel küzd a családi nyomás és betöretés ellen: nem fogadja el a család által kiválasztott menyasszonyt, mert... nem elég csúnya.

Szereplők:
Jacques: Balog Rudolf / Nyári Oszkár
Jacques papa: Dévai Balázs
Jacques mama: Soltész Erzsébet
Jacqueline: Parti Nóra
Jacques nagypapa: Bogdán Árpád
Jacques nagymama: Sárközi Krisztina
Roberta I.-II.: Molnár Erika
Roberta papa: Balog János
Roberta mama: Fátyol Hermina

Alkotók:
Dramaturg: Góczán Judit
Díszlet-és jelmeztervező: Gombár Judit
Koreográfus: Gyenes Ildikó
Bűvésztrükkök: Fekete Péter
Kanna és szájbőgő: Oláh Zoltán
Produkciós vezető: Dragan Ristic

Bemutató: 2001. november 13., Magyarországi Roma Parlament

Turné:
Téli Fesztivál, Szarajevó, Bosznia - Hercegovina - 2003
Pécsi Országos Színházi Találkozó - POSZT, Pécs - 2002
Soros Stúdiószínházi Napok, Budapest - 2002

Fordította: Déva Mária

Latin nyelvű fordítás: Pálfai Imre
Cigány (lovári) nyelvű fordítás: Varga Lászlóné Szőcsi Piroska

Rendező: Balázs Zoltán


A hátborzongató, tömörségében is burjánzóan gazdag egyfelvonásos esszenciája nem a túl könnyű, túl tetszetős végkövetkeztetés, miszerint művészetünk lényege a kegyetlenség. Sokkal inkább a köznapi tettekben megnyilvánuló olcsó kegyetlenség, amely Ghelderode szerint nagyon is beilleszkedik az evilági élet szokott rendjébe.

A bizarr, szinte elkeseredett hangulatot sugárzó Ghelderode-műben a művészsors, a társadalmi lázadás ellentmondásai groteszké, fantasztikussá nagyítva jelennek meg. Ebben a közegben az alakok eltorzulnak és arányaikat vesztik a küzdelemben, amelyet, mintha nem is egy kicsinyes világgal, hanem a rosszul berendezett kozmosszal folytatnának. Az árulás mindenkit felemésztő ghelderode-i történetében a feszültség tüzében az is elég, aki kirobbantja. A mindenkori lázadó gesztusrendszeréhez ugyanis szükségszerűen hozzátartozik, hogy saját magát is az áldozati máglyára vesse.

Az 1942-ben íródott dráma –amely a középkor titokzatos, fanyar és kegyetlen világában játszódik- egy önmagát felzabáló, zárt világ utolsó napját, végső pillanatait rögzíti. A kinti világ megmérettetéseire készülő tanoncok számára már csak egyetlen kérdés létezik: mi a művészet titka? A választ Folial lovagtól, az udvari bolondok tanítómesterétől várják. Ő jelképezi számukra a tisztaság, a bölcsesség és az emberi nagyság titokzatos szentháromságát. A Mester hallgatása azonban lázadásra gerjeszti a türelmüket vesztett bolondokat. A Galgüt által vezetett zendülés elbukik, kérdésükre nem várt helyről érkezik meglepő felelet...

Tizenegy bolond túlfeszített játéka egy életveszélyes környezetben, aminek neve: iskola. A kolostori körülmények között élő, a hagyományokhoz ragaszkodó, ám mégis fényűző, pompás udvartartásokba vágyódó közösség a Balázs Zoltán által rendezett előadásban a romákat jelképezi. A Bolondok iskolája a romák zárt iskolája, ahonnan ugyanolyan nehéz kitörni, mint oda bekerülni.

Szereplők:
Folial lovag: Soltész Erzsébet
Galgüt: Molnár Erika
Parador, bolond: Oláh Zoltán
Asterik, bolond: Dévai Balázs
Dragmar, bolond: Nyári Oszkár
Frical, bolond: Bakos Éva
Carlin, bolond: Parti Nóra
Folatil, bolond: Balog János
Horrir, Bolond: Kálid Artúr
Mascaron, bolond: Sárközi Krisztina
Serlap, bolond: Fátyol Hermina
Boufranc, bolond: Fátyol Kamilla

Alkotók:
Dramaturg: Góczán Judit
Díszlet- és jelmeztervező: Gombár Judit
Zeneszerző: Sáry László
Koreográfus: Szőllősi András
Etikett: Hélinger Zsuzsa
Bűvész: Fekete Péter
Asszisztens: Kiss Réka Judit
Produkciós vezető: Osztolykán Ágnes, Valaczkay Gabriella

Bemutató: 2003. február 1., Szkéné Színház

Turné:
Soros Stúdiószínházi Napok, Budapest - 2003
Magyarországi Nemzetiségek Színházi Találkozója, Budapest - 2003

Díjak:
Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága – legjobb alternatív együttes - 2003
Színikritikusok Díja – legjobb alternatív előadás 2002/2003

A Maladype Színház és a Bárka Színház közös produkciója.

Fordította: Lackfi János

Rendező: Balázs Zoltán


Maeterlinckből a századvég lelke sugárzik. Nála a szimbolizmus nem csupán díszlet, hanem újfajta, mély életérzés. Alakjai csendesek, majdnem mozdulatlanok. Végsőkig egyszerűsítve, színektől, ruháktól, külsőségektől megfosztva, a rajz egyszerű vonalaival lépnek elénk. Állandó társuk a halál, mely elveszti színpadi szörnyűségét, s jelentéktelenné törpül, amint földi kapcsolatba lép velünk, emberekkel. Belép szobánkba, és leül valamelyik üres székre. Ez a halál szinte érzékelhető. Látjuk, halljuk, tapintjuk. Ősrégi ismerősünk, személyes ellenségünk. Ha van benne titokzatosság, csak annyi, hogy általa a láthatatlan láthatóvá, a túlvilági hétköznapivá lesz.

Pelléas és Melisande végzetes szerelemmel vergődnek egymás felé, fogalmuk sincs a titkos erőről, mely őket egymás karjaiba hajtja, hogy szerelmük sötét végzetként pecsételje meg sorsukat. Szépségben és önfeláldozásban forrnak össze a tudat mélyén megbúvó félelem különös misztériumában. Fátyol mögött mozognak, de ez a fátyol könnyű, áttetsző. Szenvednek, de mintegy mámorban. Az élet nagy szépségeit nem bírják el - meghalnak. Haláluk felmagasztosulás, apoteózis. Ballada, mese, opera...

Nem véletlen, hogy a kortárs barát zeneszerző, Claude Debussy mohón merült alá Maeterlinck varázslatos álomvilágába, melyben a nyelvi zene és a zenei nyelv együtt tudta kifejezni azt a határozatlan körvonalú félelmet és szorongást, amely oly jellemző a huszadik század eszmevilágára. Maeterlinck már érzi a rettegést, de még artisztikusan fejezi ki azt, és hirdeti az emberi érzelmek méltóságát.

PELLÉAS
Ez hát az utolsó este... Az utolsó este... Egyszer minden végetér... Játszottam, mint egy kisgyerek, és nem sejtettem, mivel játszom... Álmodva játszadoztam a sors csapdái mellett... Ki ébresztett fel végül?... Gyönyörtől, fájdalomtól jajongva menekülök, mint a vak, ha ég a ház fölötte... Még meg sem néztem, milyen a szeme... Ha most elmegyek, nem marad semmi belőle. Ezek az emlékek is... mintha vizet vinnék egy darab tüllszövetben... Látnom kell utoljára, látnom a szíve mélyét...

Szereplők:
Arkël, Allemonde királya: Erdős István m.v. bábszínész
Genevieve, Pelléas és Golaud anyja: Varjú Olga
Pelléas: Kálid Artúr
Golaud: Seress Zoltán
Mélisande: Varga Gabriella / Fátyol Kamilla
A kis Yniold: Szikszai Rémusz
Orvos: Horváth Kristóf
Szolgálók: Hámori Szabolcs m.v. - basszus, Cseh Antal m.v. - basszus, Gábor Géza m.v. - basszus

Alkotók:
Dramaturg: Góczán Judit
Díszlet- és jelmeztervező: Gombár Judit
Zeneszerző: Faragó Béla
Zenei munkatárs: Dinyés Dániel m.v.
Koreográfus: Vati Tamás m.v.
Ütőhangszerek: Mogyoró Kornél
Asszisztens: Kiss Réka Judit
Produkciós vezető: Demeter Andrea

Bemutató: 2005. április 16., Bárka Színház

Turné:
Várszínház, Gyula - 2005

A Maladype Színház és a Bárka Színház közös produkciója.

Fordította: Tellér Gyula
Cigány (lovári) nyelvű fordítás: Vámosi Gyula

Rendező: Balázs Zoltán


Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Jean Genet Négerek című drámájából tragikus hirtelenséggel - opera született. Ez alkalomból a Maladype társulata a Bárka Színház Vívótermében gyászszertartást celebrál. A szertartás, amelyben a Feketék a Fehérek bírósága előtt rekonstruálják egy fehér nő rituális meggyalázását és meggyilkolását, éjfélkor veszi kezdetét.

"Ha valaki úgy döntött, hogy végignézi önmaga gyönyörűséges halálát, akkor a temetési szimbólumokat szigorú gonddal kell kiválasztania és elrendeznie. Vagy pedig úgy dönt, hogy életben marad és kinyomozza az Ellenséget." Jean Genet

Szereplők:
Saint Nazare városa: Kálid Artúr
Diuf: Fátyol Hermina / Varga Gabriella
Falu (tenor): Dévai Balázs / Böröcz László m.v.
Erény (alt): Parti Nóra / Szolnoki Apollónia m.v.
Bobo (kontratenor): Kiss Réka Judit / Gavodi Zoltán m.v.
Felicitas (basszus): Soltész Erzsébet / Hámori Szabolcs m.v.
Hópihe (szoprán): Bakos Éva / Fodor Beatrix m.v.
Királynő (kontratenor): Fátyol Kamilla / Gavodi Zoltán m.v.
Bíró (tenor): Balogh Rodrigó / Böröcz László m.v.
Inas (szoprán): Horváth Kristóf / Fodor Beatrix m.v.
Misszionárius (alt): Balog János / Szolnoki Apollónia m.v.
Kormányzó (basszus): Oláh Zoltán / Hámori Szabolcs m.v.
Futó Erény: Csizmadia Nóra m.v.
Futó Falu: Csányi Dávid m.v.
Archibald: Balázs Zoltán

Alkotók:
Dramaturg: Góczán Judit
Díszlet-és jelmeztervező: Gombár Judit
Zeneszerző: Sáry László
Zenei korrepetítor: Dinyés Dániel/Sáry Bánk
Koreográfus: Szőllősi András
Koreográfus asszisztens: Lavro-Gyenes Ildikó
Ütőhangszerek: Mogyoró Kornél
Asszisztens: Hajós Eszter
Produkciós vezető: Demeter Andrea

Bemutató: 2004. október 29., Bárka Színház

Turné:
Kortárs Dráma Fesztivál, Budapest - 2004

Díjak:
Artisjus Előadóművészeti díj a társulatnak - 2006
Színikritikusok Díja Sáry László zeneszerzőnek - 2004/2005

A Maladype Színház és a Bárka Színház közös produkciója.

Rendező: Balázs Zoltán


Ahány Weöres-színmű, annyiféle. A Theomachiát, amelynek címét így lehetne magyarra fordítani: "Az istenek harca", s amely a görög mitológiából meríti témáját, szerzője előbb drámai költeménynek, később oratórium-drámának nevezte. Ugyan műkedvelő műegyetemisták a Szkénében 1972-ben eljátszották már, valójában - a cselekmény hiánya és a terjedelmes dialógusok miatt - inkább mikrofon előtt, rádiójátékként adható elő. Tehát minden adottsága megvan ahhoz, hogy a "játszhatatlan művek" kategóriájába sorolják a színházi szakemberek.

Fiatal rendezőként ezért különösen nagy kihívást jelent, hogy Weöres Sándor ezen művét –mely témáját, stílusát és nyelvhasználatát tekintve görögebb a görög drámáknál és magyarabb a magyar népmesék nyelvénél is-, olyan dramaturgiai, színpadtechnikai, vizuális és akusztikus megoldásokkal fogalmazhassam színpadra, amelyek a legkorszerűbb színházi gondolkodást is próbára teszik.

Állandó alkotótársaimmal ezt a nem mindennapi próbát szeretnénk kiállni, amikor arra vállalkozunk, hogy a Bárka Színház Vívótermében, tizenegy nagyon különböző habitusú és gondolkodású színésszel Weöres oratorikus szertartásjátékának gazdagon rétegzett nyelvezetét szólaltassuk meg a kortárs színház eszközeivel. Ebben a teremtő folyamatban meghatározó szerep jut Sáry László zeneszerzőnek, aki pályája során már többször nyúlt ihletért Weöres gyermeki, infantilis és absztrakt lírájához. A Theomachia -akár egy Palesztrina-mise vagy egy Händel-oratórium- az opera és a mise abszolút zeneiségét képviseli. Így a drámai költemény tizenkettes magyar alexandrinusokban írt monológjai és párbeszédei librettóként funkcionálnak majd egy olyan szöveg és zene szoros kapcsolatára épülő sajátosan bonyolult összművészeti kompozícióban, amilyen, elképzeléseink szerint, a bemutatásra kerülő előadás lehet.

Weöres Sándor mindenféle színpadi konvenciónak fittyet hányva zabolátlanul csapong tér és idő kibogozhatatlan dimenzióiban, akár egy "rossz" kisgyerek, aki nem akar a felnőttek játékszabályai szerint játszani. Drámái, különösen a Theomachia, túlmutatnak a nálunk meghonosodott "beleélős" színjátszás belterjes színészi és rendezői eszközein. Nem véletlen, hogy amikor Pécsett harmadszori próbálkozás után sem merik bemutatni egyik legkülönösebb drámáját, A kétfejű fenevadat, csalódottságának ad hangot és elhallgatással fenyegeti a naturalista, realista színjátszáshoz szokott magyar színházi életet.

A Theomachiában, akárcsak a görög drámákban, a sors tagadása és az attól való menekülés egyre közelebb űzi a főhőst saját sorstalansága felé. Kronost – a nagy tenyésztőt, élet-ültetőt-, akárcsak Oidipuszt, megállíthatatlan vágy űzi az átok megakadályozására, ezért minden gyermekét felfalja. A magyar nyelv pontos és hatásos kifejezésével élve: önmagát eszi. Természetesen a végzet nagy összeesküvés elmélete nem működne hús-vér kitervelők és végrehajtók szorgos ármánykodása nélkül.

A Bárka és a Maladype színészeivel arra teszünk kísérletet, hogy Weöres Sándor láthatatlan színházát láthatóvá tegyük.

Balázs Zoltán, rendező

Szereplők:
Kronos: Béres Ilona m.v.
Fiú: Horváth Kristóf
Okeanos: Szikszai Rémusz
Rhea: Spolarics Andrea
Gaia: Varga Gabriella
Tyhpon: Soltész Erzsébet
Kúrészek, Rhea szolgái: Kardos Róbert / Egyed Attila / Ollé Erik / Nagypál Gábor / Lucskay Róbert / Dévai Balázs

Alkotók:
Dramaturg: Góczán Judit
Díszlet-és jelmeztervező: Gombár Judit
Zeneszerző: Sáry László
Zenei munkatárs: Sáry Bánk
Koreográfus: Szőllősi András
Ének: Gavodi Zoltán m.v.
Ütőhangszerek: Mogyoró Kornél

Bemutató: 2003. december 12., Bárka Színház

Turné:
Kortárs Dráma Fesztivál, Budapest - 2005
Pécsi Országos Színházi Találkozó - POSZT, Pécs - 2004

Díjak:
Színikritikusok díja - Legjobb női alakításért Béres Ilonának - 2004
POSZT - Legjobb női epizódszereplő - Varga Gabriella - 2004